Esküvői torta

Címkék: esküvői torta

2014.02.22. 08:25

ID-10068971.jpgAz esküvői torta többek között igen fontos pillanata az esküvőnek. Úgy gondolom, hogy egy kellemes, szép tortára mindenképp szánni kell mind időt, mind pénzt. A szolgáltatók azonban az esküvői piac ezen szegmensében sem restek, tudják itt is, hogy az esküvő nagy varázsszó és bizony az átlagos tortaszelet árak, ami olyan 300-400 Ft/szelet, rögtön felszöknek 500-700 Ft/szelet árra. Sőt, nem ritka a 800-900 Ft/szelet ár sem. Hihetetlen, igaz? Mitől különlegesebb az a tortasütés, mint máskor? Tudom, hogy az esküvői torták jellemzően marcipán bevonatosak, ami alapból emeli a torta árát, így a szelet ár is magasabb, de ez sem magyarázza az elrugaszkodott árakat. Nagyon sok helyről kértem árajánlatot. Azt rögtön leszögeztem, hogy az én elméletem az, hogy attól, hogy esküvői torta, még nem kell túl különlegesnek vagy egzotikusnak lennie. Például olvastam egyszer valami ilyesmit: pisztácia ízű, áfonyával tűzdelt, mogyorógrillázzsal bolondított torta, rögtön háromszor annyiért. Miért? Az esküvőnkre érkezők egyszerű emberek, nem is biztos, hogy ilyen különlegességre vágynak. Sőt, a végén úgy járunk, hogy ránk marad a fél torta. Mi úgy döntöttünk, hogy két emeletes tortát szeretnénk, két külön tortából, külön ízekkel, viszont az ízek olyanok legyenek, amelyek átlagos emberi ízlésnek megfelelnek. Egyik szint vanília, másik valamilyen gyümölcs. Marcipán bevonatról is majdnem lemondtam az árakat tekintve (pl. nagyon szépen helyettesíthető fehér csoki bevonattal, díszítéssel), de végül a kitartó keresés meghozta az eredményt.

Kerestem a szolgáltatómat, néztem, és kértem ajánlatot budapesti cukrászdáktól, majd arra gondoltam, hogy nézelődök vidéken, akár ott, ahol maga az esküvő lesz. Nagyon sok esküvői torta árajánlat kérésen voltam túl, mire megjött egy normális ajánlat. Két külön emelet, összesen 42 szelet, egyik emelet vanília, másik emelet joghurtos gyümölcs ízű. Marcipán bevonat. Ára 295 Ft/szelet, láss csodát, ennyiből is lehet! Néhány marcipánvirág plusz ~3.000 Ft értékben, és kész az esküvői torta két emeleten 42 személynek. A torta alá persze illik tenni valamit, itt megoldás szokott lenni a tüll, a cukrászdák 90%-a rögtön ezt ajánlja, de van egy gazdaságosabb, viszont ugyanolyan szép megoldás, az pedig a csipke. Amíg előbbi 1.200 Ft körül van, addig utóbbi 200 Ft/torta.

Szóval lehet ezt így is, csak keresni kell. Vannak még szolgáltatók, akik normális árakat ajánlanak, csak sajnos ritka, a saját tapasztalataim alapján ~40/1 szolgáltató az ilyen. Én addig kerestem, amíg meg nem találtam a megfelelőt, nem adtam fel! Kis kitartás és türelem.

Az általam választott vidéki, kicsi cukrászda tehát 295 Ft/szelet árat ajánlott a marcipánbevonatos esküvői tortára, további díszítést ~3000 Ft-ért csinálják, és lényegében bármilyen elképzelés alapján dolgoznak. Hattyú formájú két emeletes tortatartón adják át a tortát. Tökéletes! A torta tetejére persze lehet kérni további költségért például nászpárt, de nem vagyok benne biztos, hogy megér még 5.000 Ft-ot és hogy enélkül nem ugyanolyan szép-e. Sőt, igazából biztos vagyok benne, hogy anélkül is gyönyörű lehet a tortánk.

Azt ajánlom keress, ne add fel! Ne menj rögtön bele abba, hogy 600 Ft/szelet árat fizess, azért mert esküvőre lesz a torta! Ne hidd, hogy csak akkor lesz szép a tortád, ha ezt az árat kifizeted! Én bebizonyítom, az esküvőm után képekkel. Biztos vagyok benne, hogy nagyon szép lesz a tortánk. Te is meg fogod látni!

A bejegyzés trackback címe:

https://eskuvoszervezesokosan.blog.hu/api/trackback/id/tr915826450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása